Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Menedzsment


Igazgató

Dr. Kisimre László
szülész-nőgyógyász szakorvos


  • 1969-1975-ig végezte tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1975-ben kapta meg az általános orvosi diplomát, és ez év október 1-től dolgozott a szigetvári kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztályán. 1980-ban szakvizsgázott szülészet-nőgyógyászatból.
  • 1984-ben adjunktusnak, 1988-ban pedig főorvosnak nevezték ki.
  • 1992-től a szigetvári kórház igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be.
  • 2003-ban másoddiplomaként megszerezte az Egészségügyi menedzser szakképesítést. Évekig szülészet-nőgyógyászat óraadó tanára volt a Szigetvári Gimnázium és Egészségügyi szakközépiskolának. Tagja a Szülész-nőgyógyász társaságnak, illetve a Szülész-nőgyógyász prevenciós társaságnak.
  • 1999-ben került a Barcsi Járóbetegellátó Intézmények nőgyógyászati szakrendelésére, ahol jelenleg is a szakrendelés vezetője, 2003-tól pedig az intézmény igazgatói teendőit is végzi.

Vezető asszisztens

Dr. Kisimréné Györkös Ágnes
szülésznő, felsőfokú ápoló, egészségügyi menedzser


  • Tanulmányait 1988 – 1992 között a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában végezte. Az érettségi után általános ápoló és általános asszisztensként a szigetvári Városi Kórház Szülészet – Nőgyógyászat osztályán dolgozott 1992 – 1996 – ig.
  • A pécsi Egészségügyi Szakiskola, Szakközépiskolában szülésznői képesítő vizsgát 1993-ban szerezte meg.
  • 1996 – 1999–ig a kórház Reumatológiai osztályán a Fiziotherápiás team tagja volt.
  • Felsőfokú szakképesítését  a szigetvári Zrínyi Miklós Szakközépiskola szervezésében 1997 – ben  kitűnő minősítéssel tette le.
  • A Barcsi Járóbetegellátó Intézmények Nőgyógyászati  szakrendelésére  2003 szeptemberében került és 2006 óta kollégái vezető asszisztensé választották.
  • 2009–ben a budapesti Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Egészségügyi menedzser szakán jeles eredménnyel végzett.


Igazgató helyettes – Gazdasági vezetői feladatok ellátása

Györe Sándorné
közgazdász, mérlegképes könyvelő, egészségügyi menedzser


Tanulmányok

  • 1983 – 1987 Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola, Kaposvár
    Pénzügyi ügyintéző, képesített könyvelő
  • 1991-1994 SZÁMALK Számítástechnikai Oktató Központ
    Számítógép programozó – Felsőfokú számítástechnikai szakképesítés
  • 1994-1996 PENTA UNIÓ Oktatási Centrum
    Mérlegképes könyvelő
  • 2004 Könyvviteli Szolgáltatást Végzők Nyilvántartásába regisztrálás
  • 2006-2010 Kaposvári Egyetem – Gazdaságtudományi kar, Kaposvár
    Közgazdász pénzügyi-számviteli szakon Bsc
  • 2015-2017 Pécsi Tudományegyetem – Egészségtudományi kar, Pécs
    Egészségügyi menedzser Msc
  • 2018-2020 Mérlegképes könyvelő (államháztartási szakon)

Munkahelyi tapasztalatok

  • 1987-1989 ÁFÉSZ Barcs
    Könyvelő
  • 1989-1998 KEMIKÁL Építőanyagipari Vállalat Barcsi Üzemegység, Barcs
    Adminisztrátor
  • 1999 – 2014 Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt Barcs
    1999. október 01-2009. április 30 központi ügyintéző,
    2009. május 01-2014. május 14-ig belső ellenőr, adatvédelmi felelős

2014. május 16-tól dolgozik a barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központ gazdasági irodájában.


Értékkönyvelő – Gazdasági vezetői feladatok ellátása

Tóth Szilvia
közgazdász, mérlegképes könyvelő, egészségügyi menedzser


Tanulmányok

  • 1988 – 1992 Mátyás Király Gimnázium, Fonyód
    Gimnáziumi érettségi
  • 1992 – 1994 SZOMA Képzési Központ, Kaposvár
    Felsőfokú menedzser asszisztens (irodavezető)
  • 1995 – 1997 Penta Unió Oktatási Centrum, Kaposvári
    Pénzügyi ügyintéző
  • 2007 – 2011 Kaposvári Egyetem – Gazdaságtudományi kar, Kaposvár
    Közgazdász pénzügyi-számviteli szakon Bsc
  • 2015 – 2017 Pécsi Tudományegyetem – Egészségtudományi kar, Pécs
    Egészségügyi menedzser Msc
  • 2018-2020 Mérlegképes könyvelő (államháztartási szakon)

Munkahelyi tapasztalatok

  • 1997 – 1998 OTP Bank Nyrt Nagyatád
    Betét, értékpapír, valuta-deviza ügyintéző
  • 1998 – 2004 CIB Bank Zrt Barcs
    Lakossági és Vállalati ügyintéző és fiókvezető helyettes
  • 2008 – 2013 Drávamenti Takarékszövetkezet, Csokonyavisonta
    Kirendeltség vezető

2014. június 1-től dolgozik a barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központ gazdasági irodájában.


Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.


© 2024 - Kistérségi Járóbetegellátó Központ

Minden jog fenntartva! - Adatkezelesi tájékoztató

Weboldal: Blintdesign

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Részletek..

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezárás